-
-
Karoli -
-
1
|Ester 2:1|
Ezek után, a mint megszünt Ahasvérus király haragja, megemlékezék Vástiról, és arról a mit cselekedett, és arról a mit végeztek felõle.
-
2
|Ester 2:2|
És mondának a király apródai, a kik néki szolgálának: Keressenek a királynak szép ábrázatú szûz leányokat.
-
3
|Ester 2:3|
És rendeljen a király tiszteket országának minden tartományába, a kik gyûjtsenek össze minden szép ábrázatú szûz leányt Susán várába, az asszonyok házába, Hégainak, a király kamarásának, az asszonyok õrzõjének keze alá, és adjanak nékik szépítõ szereket.
-
4
|Ester 2:4|
És az a leány, a ki tetszik a király szemeinek, uralkodjék Vásti helyett. És tetszett a dolog a királynak, és úgy cselekedék.
-
5
|Ester 2:5|
Vala egy zsidó férfiú Susán várában, a kinek neve Márdokeus, Jáirnak fia, a ki Simei fia, a ki Kis fia, Benjámin nemzetségébõl,
-
6
|Ester 2:6|
A ki Jeruzsálembõl fogva vitetett el a számûzött néppel, a mely elvitetett Jekóniással, Júda királyával együtt, a kit rabságba vitt el Nabukodonozor, babilóniai király.
-
7
|Ester 2:7|
És ez gondviselõje volt Hadassának, azaz Eszternek az õ nagybátyja leányának; mert sem atyja, sem anyja nem volt, és a leány szép alakú és szép ábrázatú vala, s mikor meghalt az õ atyja és anyja, Márdokeus leánya gyanánt magához fogadá."
-
8
|Ester 2:8|
Lõn pedig, mikor a király parancsa és rendelete kihirdettetett és sok leány gyûjtetett Susán várába, Hégai keze alá, akkor felvétetett Eszter is a király házába, Hégainak, az asszonyok õrének keze alá.
-
9
|Ester 2:9|
És tetszett a leány az õ szemeinek és kegyébe fogadá, és siete néki szépítõ szereket adni, és kiadni az õ részét és hét leányzót, a kit néki a király házából kelle kiszemelni, és vivé õt és az õ szolgálóleányait az asszonyok legjobb házába.
-
10
|Ester 2:10|
Meg nem mondá Eszter az õ nemzetségét és származását; mert Márdokeus meghagyta néki, hogy meg ne mondja."
-
-
Sugestões
Clique para ler Jó 29-31
11 de junho LAB 528
EU NÃO ME ENVERGONHO EM CRER
JÓ 29-31
“Como é bom ser cristão, quando tudo está bem pro seu lado...” É assim que canta Luiz Cláudio. “Os amigos, sorrindo, lhe abraçam, e estão com você”, e por aí vai... “Mas se tudo se vai para sempre, inclusive os amigos, e a doença lhe aflige e a fama já não mais existe, é mais fácil agora afastar-se de Deus, no momento de tanta aflição...” Por quê?
Antes de falar sobre o porquê, quero chamar sua atenção para ver a imagem, a estampa, o vídeo do áudio dessa música que mencionei. Mas não é no youtube, nem na televisão, nem no computador. É na leitura bíblica de hoje! Só que tem uma variante. Quando Jó estava bem, era fácil servir a Deus. Quando ficou doente, pobre e sem amigos, servir a Deus ficou difícil até para sua mulher, que mandou ele amaldiçoá-Lo e morrer, e para seus amigos, que passaram a falar um tanto de heresias.
Em Jó 29, ele fala que sente muita saudade de quando ia à porta da cidade, se assentava na praça pública e quando os jovens e pessoas idosas iam passando e o viam, ficavam em pé, diante dele, de mão boca, em silêncio, só o ouvindo falar. Ser cristão nessas horas é uma maravilha. Mas, no capítulo 30, Jó diz: “Mas agora eles zombam de mim”. “Virei piadinha para eles.”
E o que fazer quando viramos piada? Se Jó se encaixasse no perfil de crente descrito na música do cantor Luiz Cláudio, ele teria concordado com as ideias malucas dos amigos e esposa. Mas isso não aconteceu. Na leitura de hoje, terminam as palavras de Jó e o mais fantástico é que ele continua firme e perseverante na sua fé. Então, pensando nisso, resolvi escrever um poema sobre sentir vergonha ou não daquilo que se crê. Posso compartilhá-lo com você?
EU NÃO ME ENVERGONHO EM CRER
Esse era o sentimento de Jó. Eu também penso assim. E você? O que tem feito com sua fé?
Valdeci Júnior
Fátima Silva