-
-
Karoli -
-
16
|Neemias 6:16|
És lõn, hogy midõn meghallák minden mi ellenségeink, megfélemlének minden pogányok, a kik körültünk valának, és igen összeestek a saját szemeikben, és megismerék, hogy a mi Istenünktõl vitetett végbe e munka.
-
17
|Neemias 6:17|
E napokban is sok levelet küldének némely zsidó elõljárók Tóbiásnak, és viszont Tóbiástól sok jöve hozzájok.
-
18
|Neemias 6:18|
Mert sokan Júdában õ hozzá esküdtek, mivelhogy õ veje vala Sekániának, az Arah fiának, és Jóhanán, az õ fia, Mesullámnak, a Berékia fiának leányát vette volt el.
-
19
|Neemias 6:19|
Sõt még jó szándékait is emlegetik vala elõttem, és az én beszédeimet megvivék néki. Leveleket pedig Tóbiás [folyton] küldött, hogy engem elrettentene.
-
1
|Neemias 7:1|
És lõn, hogy midõn megépítteték a kõfal, felállítám az ajtókat és kirendeltetének a kapunállók, az énekesek és a Léviták [õrizetre;]"
-
2
|Neemias 7:2|
És [hadnagyokká] tevém Jeruzsálem fölött Hanánit, testvéremet és Hanániást, a vár fejedelmét, mivel hogy õ hûségesebb és istenfélõbb vala sokaknál.
-
3
|Neemias 7:3|
És mondék nékik: Meg ne nyittassanak Jeruzsálem kapui mindaddig, míg a nap melegen nem süt, és míg [az õrök] ott állanak, addig tegyék be az ajtókat és zárjátok be azokat; azután állítsatok õrizõket Jeruzsálem lakosai közül, némelyeket az õ vigyázó helyökre, s másokat az õ házok ellenébe."
-
4
|Neemias 7:4|
A város pedig felette igen széles vala és nagy, s a nép kevés lévén benne, házak nem épültek.
-
5
|Neemias 7:5|
Felindítá azért az én Istenem szívemet, hogy egybegyûjtsem az elõljárókat, a fõembereket és a népet, hogy felírattassanak; és megtalálám azok nemzetségének könyvét, a kik elõször jöttek vala fel Babilóniából, melyben ily írást találék:"
-
6
|Neemias 7:6|
Ezek a tartománynak fiai, a kik feljöttek vala a rabság foglyai közül, a kiket fogva vitetett Nabukodonozor, Babilónia királya, s most visszajövének Jeruzsálembe és Júdába, kiki az õ városába.
-
-
Sugestões
Clique para ler Ezequiel 42-44
10 de setembro LAB 619
SERVICE
Ezequiel 42-44
Uns têm medo, outros têm vergonha, servir ao Senhor. Falta-lhes coragem até para distribuir folhetos, dizer “Jesus te ama” a alguém, dar testemunho pessoal ou convidar outra pessoa para ir à igreja. Não fazem nada, e, mesmo assim, ainda têm a desculpa esfarrapada de dizer que o melhor serviço que prestamos a Deus é o testemunho silencioso de uma vida pessoal devota. Santa ignorância!
Mas eu também, no passado, já tive uma época na minha vida em que sofri dessa síndrome de covardia. As razões que nos levam a isso são muitas, mas aqui vamos bater forte em apenas uma destas teclas, ao comentarmos os capítulos de hoje.
Ezequiel 42 apresenta uma preocupação bem fina quanto a todos os detalhes pertinentes aos quartos dos sacerdotes, que ficariam no Templo. Aqui, os aposentos dos sacerdotes na casa do Senhor, podem nos fazer lembrar: a ocasião em que Jesus disse que na casa do Pai há muitas moradas que estão sendo preparadas para nós estarmos com Ele para sempre; ou o Salmo 23, onde Davi expressa seu desejo de querer habitar – morar - na “casa do Senhor para todo o sempre”. Tentativas humanas de aproximação com o divino.
E Deus fica super feliz! Sabe quando um namorado que está distante telefona para a noiva avisando que vai chegar de viagem? Ela suspira fundo e, de peito estufado, tem a impressão de que foi a casa toda que encheu-se de um novo clima que está no ar. Quando o apaixonado Deus vê que o motivo de Sua paixão, o ser humano, quer aproximar-se, Ele se manifesta; a glória do Senhor retorna e enche o Templo. Naquela época, o templo físico. Hoje, o seu ser, que é o templo do Espírito Santo. É aí que acontece a adoração. E é por isso que quando o Senhor se manifesta assim, a presença do altar é tão importante. Porque é diante do trono, ao pé do altar, que fazemos as descobertas mais nobres.
Em Ezequiel 44, Deus é a voz ativa que fala sobre o príncipe, os levitas e os sacerdotes. O príncipe era o representante mais direto do governo de Deus, que trabalhava diretamente para Ele, servindo o Seu povo. Os levitas eram os obreiros da causa de Deus que punham a mão ma massa, no avanço da obra do Senhor. E os sacerdotes dedicavam a vida toda à orientação e à liderança de todo esse contexto religioso. E o Senhor faz questão de conversar bem de perto, com eles, sobre estes trabalhos deles, dando-lhes todo o suporte necessário.
Se Deus tem tanto interesse em nos acompanhar na obra, por que iremos temer?
Valdeci Júnior
Fátima Silva